Üdvözöllek az oldalamon, ami az Euróvíziós Dalfesztivállal foglalkozik. Itt megismerheted az indulókat, valamint leírhatod saját véleményed is. Alkalmakkor a múltba is vissza tekintünk majd, illetve, saját kedvenceimet is bemutatom neked. Nézz körbe és ha gondolod, nézz vissza máskor is! Ne feledd! Merj álmodni!
Szép estét! Nem feledkeztem meg az oldalról, csupán zene hallgatással töltöttem az időt. Na de, a németek két fiatal lányt küldenek majd, akik S!sters néven ismertek, és Sister című dalukat fogják bemutatni. Vegyes érzéseim vannak ezzel a dallal kapcsolatban. Nem rossz, de nekem nem igazán tetszik. Persze ez az én egyéni véleményem. Nagyon kíváncsi leszek, hogy be jutnak-e a döntőbe. Szerintem ott lenne a helyük. Erről a dalról tudni kell, hogy egy magyar énekesnőnknek is benne van a keze (mármint annyiban, hogy a két lányra szavazott ő is), ő Zséda, akit szerintem nem kell bemutatni.
Korábban már írtam róla (illetve, a Blikk hírét is közétettem), hogy Ukrajna indulója, Maruv visszamondta a dalfesztivált, hiszen nem akarta lemondani a koncertfellépéseit Oroszországban. Azonban Ukrajna második és harmadik helyezettje sem akar indulni, így idén kimaradnak az egészből.
Miután az első helyezett helyett a második és a harmadik sem akar fellépni az idei Eurovízión, így végül Ukrajna idén nem képviselteti magát az Izraelben tartott zenei eseményen, írja az MTI. Ukrajna eredetileg egy Maruv nevű énekesnőt küldött volna, de végül ő azért nem mehetett, mert voltak orosz fellépései is korábban. Ahogy nálunk A Dal, Ukrajnának is megvan a saját selejtezős versenye, amelyen eldől, ki indul az adott év Eurovíziós Dalfesztiválján. Idén Maruv nyert, azonban Ukrajna és Oroszország háborús helyzete miatt diszkvalifikálták, ugyanis több alkalommal is fellépett az oroszoknál azóta, hogy elfoglalták a Krími-félszigetet. Helyette a versenyen második Freedom Jazz triót, majd a Kazka nevű formációt kérték fel, de egyikük sem vállalta. Előbbiről később kiderült, hogy szintén vállalt orosz fellépést nemrég. Végül úgy döntöttek, hogy inkább senkit sem küldenek, és kihagyják az idei eseményt. Maruv pedig meghívott kapott az Eurovízió oroszországi szervezőitől, hogy lépjen fel Moszkvában a dalverseny előtti rendezvényen.
Sziasztok! Úgy gondoltam, ideje az utolsó menüpontot is elindítani. Sokáig gondolkodtam, hogy kivel is kezdjem ezt, de azért sikerült eldönteni. Először is, a gyöngyszemekben nem feltétlen győztesek lesznek, akad belőlük is. De a jövőben kiderül majd. Első gyöngyszemünk, Sergey Lazarev, Olaszország 2016-os indulója. You Are The Only One című dala igazán remek és nagyon is fülbemászó, élőben meg egyenesen szenzációs. A látványvilága hatalmasat dob az egészen, hiszen nem csak ide-oda lépked a színpadon, hanem valami nagyot alkot, amit nem egyszerű elfelejteni. 2016-ban nem követtem a dalfesztivált, viszont tavaly sikerült találkoznom ezzel az élő fellépéssel, ami teljesen levett a lábamról. Sergey nagyszerű hanggal rendelkezik, amit itt be is bizonyít. Megérdemelte volna a győzelmet. Ha minden igaz, idén is bemutathatja tehetségét.
Románia tavaly nem került be a döntőbe, ami meg is lepett, hiszen jó dallal indultak, idén azonban lehet, hogy sikerül nekik. Ester Peony, On a Sunday című száma jobb, mint a tavalyi, így könnyen lehet, hogy a döntő meg lesz nekik is. A látványvilága egész jó, az énekesnő hangja szintén, illetve a dal is remek. Bízom benne, hogy továbbjut és a legjobb tízben is elférne.
Az olaszok Mahmood-ot választották, ami tulajdonképpen olyan jó választás, hogy őt tartom az esélyesnek ahhoz, hogy győzzön. Soldi című száma nekem elnyerte a tetszésemet és erősnek gondolom a többi indulóval szemben. Az, hogy a döntőbe kerül, 100%. Az, hogy győz, talán az is ugyan annyi. Természetesen, hogy így lesz-e, majd kiderül. Mindenesetre, Soldi című száma igazán remek.